Musknál jóval kisebb figyelem jut rá, de nagyon fontos szerepet kapott Trumptól a Project 2025 egyik vezető szerzője, Russell ...
a folyamatban lévő ügyek pedig fokozott szakirányítói felügyelet alá kerülnek.
A miniszterelnök fogadja Alice Weidelt, a német Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökét. Ez még fél éve is ...
„Semmi sem utal bűncselekmény elkövetésére, vagy arra, hogy a két nőn kívül bárki érintett lenne a tragédiában.” ...
„Ahogy az várható volt, beindult a kormányzati úthenger Rákosrendező ügyében, propagandástul, kormányostul, fideszestül.” ...
„Ha Donald Trump megvonja az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatását, Európa egyedül nem lesz képes betölteni a ...
„Az inflációt, én azt gondolom, hogy letörtük” – szinte napra pontosan két hónapja mondta a mostani gazdasági csúcsminiszter.
A miniszter szerint „a területről a hulladékot az új tulajdonosnak úgy, ahogy ezt az arab befektető megtette volna, az ...
Tiborcz István a Direkt36 filmben is megjelenő luxusklub szomszédságába költözött, írja a G7 cégbírósági iratokra hivatkozva.
Halálra szúrt egy tanár egy nyolcéves kislányt egy dél-koreai általános iskolában.
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége, derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és ...
Karácsony: Érdektelen, hogy Mészáros, Tiborcz vagy az arab beruházó épít-e Rákosrendezőn, csak azt építse, amit mi szeretnénk ...